A szerelem úgy 2001-ben kezdődött. Másodéves főiskolás voltam, és a bátyám egyik hétvégén a kezembe nyomott két CD-t, a Whitey Ford sings the blues-t és az Eat at Whitey's-t. Az Ends, a What it's like, a Today, a Deadly assassins, a Black Jesus.... Ritkán történik ilyen velem, de ez szerelem volt első hallásra. Ígérem nem megyek bele semmiféle kritikai elemzésbe, egyszerűen imádom a fickót. Ilyen szenvedélyes zenét azóta sem sikerült találnom, pedig eltelt közel 20 év (MIAFASZ????).
Pár évvel ezelőtt, már válás után, éppen egy nyomorult és teljesen felesleges kapcsolatban kínlódtam, amikor talán egy közösségi oldalon megláttam, hogy Everlast Európában turnézik, és bár magyar állomás akkor még nem volt (később lett), londoni igen. Mit ad isten kedves barátom előtte pár hónappal költözött ki Londonba, én pedig 2 napra rá koncert- és repülőjeggyel a zsebemben vártam a márciust. (És ismét köszönöm Neki, mert ha ő nem lett volna, biztosan itthon maradok! :-* )
Nyugodtan mondhatom, az a 3 nap (ami valójában 2, de sokkal inkább másfél) életem top 10 napjaiban is előkelő helyet foglal el. Nap közben egyedül bejártam Londont, az is óriási élmény volt. A nagyjából 10 éves nyelvtanulás alatt 15 tankönyv több száz oldalán láttam ugyanazokat a fotókat: Westminster apátság, Buckingham palota, Tower, Bin Ben, a buszok, a black cab-ek, az őrségváltás, és akkor ott voltam az egész közepén. Nagyon élveztem. :)
És akkor még hol volt az este.... Életemben először láttam élőben Everlast-et, ráadásul a The 100 Club-ban, hááááát. Akkora flow-élmény volt egy ilyen napot megkoronázni azzal a koncerttel....! Pedig akkoriban kezdett egy mindössze 2 gitáros akusztikus formációval turnézni, ami lássuk be, zeneileg azért nem akkora katarzis, de én kikészültem tőle teljesen. Imádtam minden egyes pillanatát, nyilván szerelmes lettem a csávóba arra a 2 órára. Ráadásul a színpad olyan alacsony volt, hogy tényleg karnyújtásnyira álltam tőle, na akkor nem voltam messze a Beatles-rajongó visítástól. :D
Azóta még négyszer láttam élőben, háromszor itthon, de azt a londonit nem überelte semmi. (Na jó, amikor megszólalt a Strand fesztivál színpadán a Back from the dead, megboldogult, hamvas tinédzserkorom borult a nyakamba örömtől zokogva.) Talán a negyedik, amit szülinapomra kaptam, Pozsonyban.
A menetrend nagyjából ugyanaz volt, városban nézelődés, este koncert. Pozsony azért annyira nem hozott lázba, mint London, de nagyon jól éreztem magam, ráadásul míg Londonba "majd én megmutatom" hangulatban tűntem el 2 éjszakára a nős faszfej akkori pasim elől, ide a Férjemmel mentem. Nagyon szép napot töltöttünk el, az az igazán gondtalan, sokat bújós, felfedezős, lazulós nap volt, és az esti koncert akkorát szólt hogy tejóisten..... Ha csak egy picikét, egy 2-3 alkalomra kerülnék időhurokba és az a nap ismétlődne, kiegyeznék vele! :)
Szóval valahogy így lett, hogy életem eddigi 2 külföldi Everlast koncertje olyan élmény maradt, aminek az emlékéből még mindig töltekezem, amikor mondjuk szerda délután fél 3-kor, a félszuterén irodában kurvára nincs kedvem dolgozni..... :D
Addig is hallgassatok Everlast-et, mert jó, sőt. Iszonyatosan jó!!!!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése