Már megint véleményem van

A Flancos Facebook oldalán találtam ezt a képet. Baszki, ez én vagyok úgy 35-40 év múlva!! :D Rohadtjó!

Soha nem voltam egy őrült rajongó típus. Nem dobáltam a bugyimat a színpadra Levy T.-nek és nem visítottam önkívületi állapotban KoZsó tincséért. Azért persze vannak óriási kedvenceim, mindig is voltak, lesznek is. Az ízlésem elég sokat változott menet közben, nagyjából a Roxette-től a Fear Factory-n és az Alice in Chains-en át Cypress Hill-ig elég tág keretek között mozgott - és ezek azok, amiket a mai napig vállalok, azt hogy East 17-t hallgattam bárhol, bármikor, bárkinek letagadom. A szerelem úgy 2001-ben kezdődött. Másodéves főiskolás voltam, és a bátyám egyik hétvégén a kezembe nyomott két CD-t, a Whitey Ford sings the blues-t és az Eat at Whitey's-t. Az Ends, a What it's like, a Today, a Deadly assassins, a Black Jesus.... Ritkán történik ilyen velem, de ez szerelem volt első hallásra. Ígérem nem megyek bele semmiféle kritikai elemzésbe, egyszerűen imádom a fickót. Ilyen szenvedélyes zenét azóta sem sikerült találnom, pedig eltelt közel 20 év (MIAFASZ????) .  ...

....ha vannak barátai. De tényleg.  Mit gondolhat vajon? 30 éves barátság ide vagy oda, szerinte soha nem fog ráunni, hogy házhoz menjen a lóf@szért? Évek óta minden - egyre ritkuló - találkozásuk alkalmával hallgatja a kioktatást, beszólogatást, nyel, nyel, aztán természetesen robban a bomba, amiben nincs nagy köszönet, és csak a rossz szájíz marad utána. És hogy újabb fél évig nem találkoznak. Mit gondol, mikor unja meg, hogy egy életképtelen, döntésképtelen hülyegyereknek nézze, aki nem tudja menedzselni a saját életét? Mit gondol, mikor lesz elege abból, hogy ahogy az élete halad előre, fejlődik, érik, változik, csak egyetlen ember szerint rossz, és az éppen az egyik gyerekkori barátja? Amikor mindenkitől azt hallja, hogy mennyire jó, hogy már nem az éjszakában dolgozik, hogy már nincsenek alkohol problémái, nem magányos, és JÓL VAN.... kivéve ezt az egy embert. Mit gondol, meddig lehet előhúzni a "keresztlányodnak nagyon hiányzol" kártyát, pláne, ...

Nézem a műsort, és most először elfog a szorongás. Olyan "ez nekem kellemetlen" érzés. Pedig esküszöm szórakoztat, vasárnap esti képernyőkímélőnek az ilyenkor szokásos palacsintasütés mellé teljesen jó, a zsűri értékelésein meg még nevetni is szoktam. Azt már megfigyeltem, hogy mindig van egy énekesnő, akiből dívát kell csinálni műsorról műsorra, egy énekes akiből aranytorkú macsót, és mindig van egy bohóc. Ő mindig férfi, és minden adásban nőnek öltöztetik, hogy utána a zsűri szétalázhassa. De ezek fiatal srácok általában, együtt röhögnek saját magukon (általában....), és úgy alapvetően leszarják mennyire imidzsromboló esetleg (általában....). És akkor meglátom Gesztesit, mint egy valaha szebb napokat megélt, kivénhedt, köszvényes madame, az arcán az a "bazmeg, nem tudtok nekem ennyit fizetni" kifejezés, látszik hogy feszeng, nem érzi magát jó a szerepben. Kellemetlen, kínos az egész, és egyre inkább azon szurkolok, hogy legyen már vége, engedjék már el ez...

Tegnap azt hiszem nem csak ketten ültünk a lányommal a kocsiban, hanem a hátsó ülésem ott voltak az őrangyalaink is. Először egy bömbis fasz  úriember gondolta, hogy úgy 110-zel átsorol  balról oda, ahová én már majdnem besoroltam jobbról (értsd, már a sávban voltam), esküszöm egy ponton a két tükör szinte összeért. Aztán mire visszaállt a pulzusom, olyan 2 kilométerrel ezután egy audis nyugger idősebb hölgy gondolta úgy, hogy a sávok azért vannak felfestve, hogy ne legyen annyira unalmas az a sok szürke, és a kissé szabadon értelmezett, sávok közötti közlekedésével késztetett a satufék-duda kombóra. Szegénykém sokkot kapott, jobban megijedt mint én, és ismét felmerült bennem, hogy miért kell vajon még mindig volán mögé ülni. Annak az autónak az árából szerintem 5-8 évig tudna taxizni.... Mondtam a lányomnak, hogy halát bárhol egy Mercit, mert az még nem volt, azonnal jelezze, akkor lelassítok, elengedem, másfelé megyek, megállok, bármi, de a német luxusmárkás büdös pa...

Jézusom, már megint itt vagyok.... Életem első blogját nagyjából tizen......öt éve írtam, akkor még egy magyar blogszolgáltatónál. Szerettem azt az időszakot, rengeteg új virtuális haverom lett, és ahogy az egész blogdolog mellett elhaladt a világ, ezek közül néhány az online világon túl tényleges barátsággá alakult. Ennek őszintén örülök. Thanks, freeblog!!!! Hogy már megint minek vagyok itt....? Jó kérdés. Érzem, hogy valami változik, basszameg, de őszintén: felnövök . Persze, így majdnem 40 évesen azért nem olyan hatalmas teljesítmény ez, tegyük hozzá. Nem könnyű az az időszak, ami mögöttem van. Hahh, jó, kinek az, mindenkinek megvan a maga nyomora, válása, magánya, csalódásai, pofonjai, újrakezdései. Nem is mennék ebbe feltétlenül bele mélyebben most. Majd talán. Ami biztos, nyom nélkül nem múlt el semmi.... Fél évvel ezelőtt én, a "tököscsaj", a "G.I.Jane", a "majdénmegmutatomkiszartapadkára" feltárcsázott egy pszichológust. Nyilván...